Oldalak

A császárfa


Impozáns fafaj, jól bírja a klímánkat, tavasszal még lombfakadás előtt halványlila virágai az egész fát beborítják. Őshazája Kelet-Ázsia, de Közép-Európa enyhe téli éghajlatú részein a parkokban, kertekben sok helyen előfordul. Tudományos neve Paulownia tomentosa, ami I. Pál orosz cár lánya, Anna Paulovna hercegnő nevére vezethető vissza. Virágai ősszel fejlődnek ki, áttelelnek a rügyben, majd csak enyhe telek után hozza színpompás virágait lombfakadás előtt. A 10-15 méter magas fát könnyen felismerhetjük arasznyi leveliről, április-májusban lila tölcsér alakú virágairól, melynek belsejében sárga sávok találhatók. 
Aki biztosra akar menni e faj megismerésénél, annak érdemes április végén a Nádor u. 17 sz. elé elsétálnia és itt a védett fát keresnie, vagy meglátogatni a Bartók Béla és Csigekert utcák kereszteződésének környékét. Utóbbinál nem védett, de nagyon jó állapotban lévő egyedét találjuk. Ezt a fát szinte csak szépsége miatt ültetik. Hazánkban fává nő, fiatal hajtásai fagyérzékenyek, ezért ahol hidegebbek a telek, vagy ahol nem elég védett helyre ültetik, csak bokorrá fejlődik. Ahol a füge megmarad, ott ez a fa is jól érzi magát. Annak ellenére, hogy egyre több helyen ültetik, így egyre ismertebb, a tudósok még most is vitatkoznak rendszertani besorolásán. Jelenleg a tátogatófélék családjába sorolják, de egyesek szerint inkább a szivarfafélékhez kellene tartoznia, míg mások akár egy önálló családot is el tudnának képzelni e fajnak, a paulowniaféléket, vagyis a császárfaféléket.


Ludak Debrecen határában

Arról, hogy milyen madarakat láthatunk télen a városban, már sok helyen ejtettek szót mostanra széncinegék, zöldikék, tengelicek, mezei és házi verebek lepték el a számukra készített madáretetőket, közéjük keveredik néha egy-egy meggyvágó. Debrecenben mindennapos a vetési varjak, köztük néhány dolmányos varjú, csóka látványa, fel-felbukkan az egész évben látható feketerigó, néhány cserregő szarka, be-betévednek a városba az egerészölyvek, de a messzi észak kisebb testű ragadozói tartják magukat valahol fönt a most még enyhe időt adó fagy birodalmában. A fásult részeken felfedezhetünk kisebb-nagyobb fenyőrigó csapatokat, viszont igazi madárritkaságok, csonttollúak, keresztcsőrűek eddig csak az ország nyugati részén jelentek meg.
Igazán érdekesebb lehet viszont egy kicsit kijjebb, Kismacs és Ondód térségében az a néhány ezres libacsapat, amelyiket már hetek óta rendszeresen cserkésznek be madarászok. A nagy lilikek, esetleg kis lilikek között felbukkant ugyanis néhány vörösnyakú lúd is, ebből a fajból évente mindössze 30-50 példány vonul keresztül hazánkon.

Valószínűleg hozzájuk tartozott az a példány is, amit néhány héttel ezelőtt meglőttek,  és a hortobágyi Madárkórházba került. Megfigyelések szerint ebből a fokozott védelem alatt álló fajból 10 másik példány azonban most is a két-háromezres lúdcsapatban van, és megszokott táplálkozó helyük és kedvelt éjszakázó helyük, a Látóképi-tavak még be nem fagyott vízfelületei között ingázva múlatják a téli hónapot.


A lúdcsapat többségét a szemük vonaláig érő fehér hókás nagy lilikek alkotják, az idősebb madarak hasa széles fekete foltokkal tarkított, míg a fiataloké mintázat nélküli. Nálunk nem költenek, csak átvonulnak, ilyenkor nagy számban lehet őket megfigyelni. Sokkal kevesebb példánya él viszont kisebb rokonának, a kis liliknek, ami veszélyeztetettsége miatt fokozott védelem alatt áll, ebből januárban mindössze egy példány észlelését jegyezték föl Debrecen térségében. Tovább majd akkor vonulnak, ha befagy az éjjelre biztonságot jelentő tó vize, addig is tőkés récék és szárcsák társaságában várják az új reggeleket.
 Élelmet még most is találnak, legszívesebben a tarlókon szedegetnek kukoricát, gyepeken legelnek, esetleg meg-megcsipkedik az őszi gabona hajtásait, amiben ilyenkor már nem tesznek jelentős kárt, viszont a "visszametszett" vetés jobban bokrosodik tavasszal. A nálunk is költő, rózsaszín lábú nyári lúd (népiesen szőke liba) már továbbállt Olaszország, vagy Tunézia felé, ahogy az ugyancsak átvonuló, sötét tollazatú vetési lúd is, valamint a méreteit és alakját tekintve hattyúszerűnek mondott, Európában néhány évtizede meghonosodott kanadai ludak is.





Új internetes sorozat Debrecen természeti értékeiről

Egyre kevesebb az esély, hogy könyv formájában is megjelenhet a Debrecen természeti értékeit bemutató tanulmány. A város nem tartotta fontosnak az erre beadott pályázat támogatását. A debreceni tehetős és még a válságban is nem csekély nyereséget realizáló magánszemélyek és vállalatok (köztük több olyan is, amelyik ahol tudja reklámozza, mennyire elhivatott a környezet védelme és a természeti értékek megmentése, óvása mellett)  szintén nem tartják hasznosnak vagy támogatandónak a Debrecen egyre fogyó természeti értékeinek megóvását, bemutatását. Részükről a valódi értékek, helyett a kép mutogatás marad. Lelkük rajta.

Viszont egy nem rég indult közéleti portál felkarolta a kezdeményezést és ha nem is nyomtatva de legalább a világhálón teret ad a megjelenésnek. Így már eljuthat elég sok emberhez a több éve folyó munkák gyümölcsének elég jelentős szelete. Köszönjük!

Íme:
„Most induló sorozatunkban Debrecen természeti értékeit vesszük sorra. Nap mint nap sétálunk el azok mellett a védett fák vagy facsoportok mellett, amikről talán nem is tudjuk, hogy oltalom alatt állnak, hiszen azoknak csak egy részét jelöli tábla. Több oka is lehet annak, hogy egy fa vagy fasor védelmet kap. Ritkasága, veszélyeztetettsége, kora vagy védett állatoknak nyújtott menedéke, tápláléka miatt érdemel kitüntetett figyelmet. Természetesen minden fa, bokor vagy más élőlényt óvnunk kell, hiszen Herman Ottó szavaival élve: a természetben nincs hasznos vagy káros, csak szükséges.”